A fesztivál lényegét nem a sztárok és legendák adták idén sem, hanem a workshopok, örömzenélések, alkalmi együtt muzsikálások.

A 2010-es Mediawave díjai:

LEGJOBB NAGYJÁTÉKFILM DÍJA, amely egyben a MEDIAWAVE FESZTIVÁL FŐDÍJA: George Ovashvili (Grúzia): A másik oldal/The other side című film
LEGJOBB RENDEZÉS DÍJA: Trencsényi Klára (Magyarország) és Vlad Naumescu (Románia): Madarak útján/Birds' Way című dokumentumfilm
LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA: Jörn Staeger (Németország): Út az erdőbe/Journey to the forest című film
LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM DÍJA: Francois Alaux, Hervé de Crécy és Ludovic Houplain (Franciaország): Logorama/Logorama című alkotás
LEGJOBB KISJÁTÉKFILM DÍJA: Jonas Matzow Gulbrandsen (Lengyelország): Darek/Darek című film
LEGJOBB DOKUMENTUMFILM DÍJA: Fabian Daub és Andreas Gräfenstein (Németország): Elhagyatva/Left behind című alkotás
LEGJOBB FÉRFI SZÍNÉSZ DÍJA: Hannu-Pekka Björkman (Finnország) - Burjánzó szerelmek háza/The House of Branching Love című nagyjátékfilmben nyújtott alakításáért
LEGJOBB NŐI SZÍNÉSZ DÍJA: Rifka Lodeizen (Hollandia) - A bőrön is áthatol/Can go through skin című nagyjátékfilmben nyújtott teljesítményéért
LEGJOBB VÁGÓ DÍJA: Jean-Paul Liilienfeld (Franciaország): A szoknya napja/Skirt Day című film. A film vágója: Aurique Delannoy (Franciaország)
ORSZÁGOS DIÁKZSŰRI DÍJA: Rene Bo Hansen (Svédország/Németország): A sasvadász fia/The Eagle Hunter's Son című nagyjátékfilm
KÖZÖNSÉGDÍJ (a nézők szavazatai alapján): Bertóti Attila (Magyarország/Románia): Ariadné fonala/Ariadne's thread című animációsfilm
Nem mondhatnám, hogy nincs bennem nosztalgia a győri Médiawave iránt, itt Szombathelyen. Merthogy a fesztivál az első 19 évében a Rába parti várost gazdagította. Amely ezt inkább tűrte, mint szerette. Legalábbis a hivatalosság. Nem nagyon tudott mit kezdeni a kisfilmeket, kísérleti filmeket, free jazzt, és az akkor még tán meg sem nevezett műfajt, a világzenét néző és hallgató fiatalokkal. Akik nem akartak tömegrendezvényt csinálni, nem kínáltak könnyen fogyasztható zenét és instant filmeket, a járt utak helyet a járatlanokat keresték. A város olyan helyeit fedezték fel, melyeket az ott lakók sem ismertek, vagy elfelejtettek rég. Pincékbe, a bezár, akkor még omladozó zsinagógába, elhagyott vidéki kúriába leheltek életet egy hétre. Az efféle kulturális hasznosítás ma már bevett gyakorlat idehaza is, de a kilencvenes években példaadó volt.

Lépésről lépésre fejlődött a fesztivál, vette birtokába a belvárost, vált egyre profibbá. És tudott még valamit, amit kevés fesztivál, tudta meddig terjeszkedhet. Melyek azok a méretek, amik között szélesre tárja a kapuit, de még megőrzi szellemiségét, intimitását, lényegét.

Aztán történt, ami történt: a megszokott helyszínekről közül sorra le kellett mondaniuk, különösen a város elegáns, zárt barokk teréről, a Széchenyi térről, helyette egy országút menti placcot kaptak. A támogatás összege fölött is viták dúltak. De ez már a múlt. A jelen - és a szervezők illetve a város reményei szerint - a jövő: Szombathely.

Idén először tehát a vasi megyeszékhelyen jelentkezett a Mediawave. Látszólag nem nagy a különbség. Két dunántúli, barokk város. Dacára egyetemüknek, egyikük sem nevezhető a magyar kultúra kiemelkedő vidéki központjának. Igaz Szombathely láthatóan törekszik rá, hogy azzá váljon. Nemrég megalapította a Weöres Sándor Színházat. Igaz az új teátrum építése nem megy olyan könnyen, mint az első híradások ígérték. Jobban haladnak a munkálatok a város egyetlen világhírű műemléke környéke, az Izis szentély körül. Uniós támogatásból milliárdos projekt segítségével építik fel az egykori római szentélyt. A panelházak tövében szerénykedő barokk templomban a legenda szerint e helyt született Szent Márton kultuszát őrzik. Látogató központot építettek, zarándokúttá tették a helyet.

Ebbe a tudatos, Európára tekintő építkezésbe jól beleillik a Mediwave fesztivál befogadása is. Igaz nem hoz könnyű népszerűséget, de a város vezetői eszerint tudják, hogy a Fényírók Fesztiválja egy nem is túl szűk filmes és muzsikus elit számára az egész világon ismert. A fesztivál képes segítséget adni abban, hogy bekapcsolja a várost ebbe a nemzetközi vérkeringésbe.

A cikk elején a győri helyszínek iránti nosztalgiámnak adtam hangot. Valóban Szombathelyen nem találtak a győri Rómer Házhoz - a budapesti Művész mozi helyi változata - hasonló helyszínt. Igaz nem a sörözővel kombinált mozi hiányzik a legjobban, hanem az a helyi közönség, mely évek óta ott ül Mediawave idején az asztaloknál, hogy nézze a filmeket, hallgassa a koncerteket, vagy csupán sörözzön, és élvezze, hogy történik körülötte valami. Ezt a közeget "ki kell tenyészteni" Szombathelyen is, bár a csírái már megvannak. Durst György és Hartyándy Jenő - a fesztivál gazdái - ezen dolgoznak. Idén is kiváló programot állítottak össze. A kísérletező, a társadalmi problémákba bátran belenyúló filmek után, az esti órákban a világ minden tájáról idesereglő jazz, etno, folk és ki tudja még milyen együttesek léptek fel. Sokat lehetne beszélni arról, hogy a Cala Cuadro Flamenco együttes magyar táncos lányai, hogyan hozták a mediterrán forróságot a hűvös május eleji szombathelyi éjszakába. Vagy az orosz-magyar Deti Picasso etno rock zenekara, hogyan formált ütős rockzenét az örmény népdalokból, vagy hogyan muzsikáltak együtt Grencsó Istvánnal.

A főtér a koncertek idején megtelt, délután a pavilonokban árult magyar boroknak és pálinkáknak volt keletje. A Bartók Terem kiváló koncerthelyszínnek, mégha egy kicsit rideg is. A szocreál Savaria Filmszínháznak lepusztultsága adja meg a patináját.
Bár volt az idei Mediawave-nek is sztárfellépője, Gil Scott-Heron zongorista, énekes. A hatvanas évek egyik meghatározó blues és soul zenésze, hosszú hallgatás után új albummal jelentkezett. A szombathelyi nagyszínpad előtt kiderült, nem téved a szaksajtó, amikor a "I'm New Here" című korongot az évtized egyik legjelentősebb lemezeként ünnepelte.

A fesztivál lényegét azonban mégsem a sztárok és legendák adták idén sem, hanem a workshopok, örömzenélések, alkalmi együtt muzsikálások. Na meg az olyanféle kezdeményezések, mint a Passport Control nevű program, ahol fiatalok neves művészek vezetésével készítenek a fesztivál idején helyspecifikus alkotásokat. Március végén harminc fiatal kezdett közös alkotásba, az "Együtt feketén-fehéren" címmel. A roma és magyar fiatalok működtek együtt a film, a fotó és a zene terén. A fesztivál napjaiban pedig bemutatták művészeti produktumaikat. S bizony hiába a világsztárok, számomra az volt a legfelemelőbb, amikor roma és nem roma fiatalok együtt játszottak autentikus cigány népzenét.