Bár az eredetileg meghirdetett program szerint a péntek délelőtti szakmai kerekasztalbeszélgetés tárgya a "koprodukciós hídépítés Balkán és Nyugat között" lett volna, a Monory M. András rendező moderálásával levezényelt esemény túlmutatott a balkáni, illetve nyugat-európai lehetőségeken, és tágabban értelmezve vetette fel az országhatárokon átívelő filmes együttműködés lehetőségeit. Igaz, a résztvevők mindegyikének vannak tapasztalatai a nyugati és balkáni források bevonásában -- így például Kántor László producernek, aki a kilencvenes évek óta rendszeresen kezdeményezője és résztvevője a nemzetközi régió koprodukciós filmgyártási tevékenységének.

Kántor hosszasan beszélt koprodukciós tapasztalatairól, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi gyártási formát a gazdasági válság is indokolttá teszi -- bár már korábban is jellemző volt a hazai gyártási pénzek szétaprózódása (ahogy Kántor fogalmazott: "túl sok a film, túl sok az alkotó és túl sok a bullshit"), a magyar producerek régóta keresik a kapcsolatot külföldi kollégáikkal. A felvetéshez Muhi András is csatlakozott, megjegyezve, hogy a koprodukció legfőbb oka a hazai források szűkössége.
Arra a kérdésre, hogy mi alapján karol fel egy forgatókönyvet, Kántor kiemelte a nemzetközi pitch fórumok jelentősségét. Ezeken ugyanis -- így Kántor -- nem csak jó filmtervekkel találkozhat a producer, de lemérheti a piaci trendeket is: a többszáz szkriptből, jellemzően neves szakemberek által kiválogatott "versenymezőny" jelzésértékű lehet a támogatói-befogadói ízlésre nézve.

Ezt már Peter Zawrel, a Bécsi Filmalap igazgatója vetette fel, hogy a koprodukciós együttműködés mellett a határokon átívelő forgalmazási stratégia kidolgozása is létkérdés az európai mozgóképgyártás számára (Zawrel véleménye semmit nem változott: 2006-ban Pécsett ugyanígy érvelt a nemzetközi forgalmazási összefogás mellett).

Balkáni filmgyártásról leginkább a szerb dokumentumfilmrendező, Borisz Mitics beszélt, leginkább arra a problémára igyekezett rávilágítani, hogy alapvetően helyi témát nemzetközi források bevonásával elkészíteni mindig kompromisszumot feltételez: a film nem lehet sematikus a helyi nézők számára, de nem lehet túlságosan belterjes sem, ennek az összhangnak a megtalálását gyakorta a koprodukciós partnere megléte indokolja. A túlkompenzálásra is bőven akad példa, Mitics szerint nem egy rendező van, aki a nyugati megfeleléstől hajtva hajlamos hamisítani a szerb történelmet.