Zalai származásom miatt rendszerint velem született előítéletekkel érkezem meg a vasi megyeszékhely kiemelt kulturális eseményeire. A sokadik Savaria Karneválomhoz hasonlóan most sem volt ez másképp, de gyermekded ellentéteim a Mediawave esetében is tovatűntek, mihelyt a szombathelyi Fő tér forgatagában találtam magam. Igaz, hogy a nyitónap esetében még óriási túlzás embertömegekről beszélni, de a hivatalos megnyitó előtt már akadtak érdeklődők az épülő fabódék, a jövő bor- és pálinkalelőhelyeinek környezetében. A színpadon egy szent küldetéstudattal rendelkező messiás kántált az olvasáskultúra fejlesztéséről, s erélyes hangon buzdította a szökőkút tövében, sárga esernyő alatt ücsörgő „villámcsődületet”, hogy az Ünnepi Könyvheti Felolvashow keretében tegyék le névjegyüket a városért és a könyvekért, mert „Szombathely az Olvasás Fővárosa is”.

A napsütötte Fő tértől az Agora-Savaria Filmszínház sötét termei felé vettem az irányt, s pár perc séta után meg is találtam a Mediawave filmes bázisát. Egy gyermekkori barátomtól, a honismereti tábor lábszépségversenyének női győztesétől át is vettem napi bérletemet, majd kíváncsian szemléltem, hogy egy fickó miért is lógat egy méretes fúrófejet a modern épület egyik sarkába. A rejtély csak estére oldódott meg, a spirál alakú tárgyról kiderült, hogy egy térspecifikus installáció része, s hogy Nagy Róbert médiaművész Féregjárat 2.0 című művének előkészületi fázisába cseppentem bele. Az installáció lényege az lehet, hogy egy időben keveredik össze a valódi és egy virtuális térdarabka. Érdekes.

A Mediawave első napján két mozgóképes programra futotta az időmből, a francia Jeanne Labrune Különleges bánásmód című nagyjátékfilmjét, valamint K4-es kisjátékfilmes blokkot tekintettem meg a majdhogynem üres nagyteremben. A Különleges bánásmód jelenléte számomra a meglepetés kategóriába tartozik, ugyanis a drámának cseppet sincs filmfesztiválos hangulata. Labrune munkája korrekt karaktertanulmány, egy kiégett luxusprostituált életébe enged betekintést, aki egy kapuzárási pánikkal küzdő pszichológus karjaiba kínozza magát a pénzért, csakhogy igazából a férfi sem vágyik erre a testi kapcsolatra. A Zongoratanárnőből ismert színésznő, Isabelle Huppert remek alakítást nyújt az örömlány szerepében, hol diáklánynak öltözik, hol bőrszerkőben mutatkozik, gerjesztő kisugárzását azonban hihetetlen érzékkel fojtja el az életkorával szembesülő pillanatokban. Az 58 éves (!) színésznő mellett a film nagy erénye, hogy a rendező bár kezdetben párhuzamosan építgeti a prostituált nőalak és a nős pszichológus válságát, nem a sokszor látott mentsvár-építgetés irányába viszi el a cselekményt. A Különleges bánásmódot akár a Micsoda nő földhözragadt parafrázisának is tekinthetjük, ahol a prostitúcióból való kilábaláshoz nem egy szőke herceg, hanem egy férfi önzetlen gondoskodásával átélt valódi női pillanat szükségeltetik. Kár, hogy ebben az egyszerű, ám nagyon is megható történetben nincs egy nagyjátékfilmhez elegendő alapanyag. Feltárul egy luxusprostituált hányatott sorsa, de az utolsó kép enervált női tekintetében az a kérdés fogalmazódik, hogy miért nem korábban döntöttem a művészettörténet mellett?

A K4-es blokk négy kisjátékfilmje között egyetlen igazán kiemelkedő alkotást sem találhattunk. Az olasz Laura Bispuri Múló idő című filmjében egy kislány ismeri meg a halál fogalmát, s kerekedik felül rajta: elhunyt nagyapja ruháit ölti magára. A halottól való búcsúzás beidegződött mozzanatain élcelődő kisfilm a csattanó szentimentalizmusba ütköző előkészítésén bukott el nálam. A spanyol-francia Vörös függönyök egy elhagyatott tengerparti falucskában játszódik, hasonló „antiegzotikus” környezetben, mint a miskolci Cinefesten vetített Rákcsapda. Alain Deymier kisfilmje egy modern Oedipusz-történet, ahol a 13éves Pablo nem kerekedik felül valószínűsíthető anyján, mindketten megőrzik önállóságukat. A Vörös függönyök ki nem mondott titkai az egymásra fényképezett képek és az elidegenítő jelmezek kereszttüzében válnak érdektelenné. A brit Daniel Mulloy Bébije és a lengyel Katarzyna Klimkiewicz Hanoi-Varsója az emészthetőbb kisjátékfilmek közé tartoztak, de talán pont emiatt vesztek el a kiszámíthatóság és a szájbarágás ingoványában. A túlragozott Bébi a HIV-fertőzöttek magányára és kötelezőnek tekintett felelősségtudatára világított rá egy egyéjszakás kaland tükrében, valódi katarzis híján azonban csak a zsebtolvajlásból kibontakozó flört érzéki pillanatain feszenghettünk jogosan. A ridegen fényképezett Hanoi-Varsóból a katarzis már nem maradt el, csak éppen az illegális bevándorlók névtelenségére kihegyezett párkapcsolati szomorújátékot a rendezőnő túlságosan direkten tálalta fel. A vietnámi lány útját már Lengyelországban tartózkodó kedvese fizeti, ám a fiút letartóztatják, így a csempészek által megerőszakolt, s időközben magát feladó szerelme előtt kénytelen megtagadni valódi kilétét. Közös cellájukban éppolyan egyedül érzik magukat, mint a varsói piacon és a nyirkos lengyel erdőségekben.

Estére a felerősödő szél ellenére elszaporodtak az egymást ölelgető párocskák a Fő téren, s bőszen lépegettek A rackák világában. Ferenczi György és a Rackajam teremtette önfeledt hangulatot egy hideg sörrel a kezemben mosolyogtam végig.