Tarr Béla, aki filozófiai elmélyülését talán már a hajógyárban kezdte, ahol dolgozott, fiatalon is már úgy gondolta, a film egy eszköz, amivel a világot meg lehet váltani. Mivel a bölcsészkarra nem vették fel, a Balázs Béla Stúdiónál jelentkezett, ahol végül leforgathatta a Családi Tűzfészek című filmjét. Ezzel indult hazai és nemzetközi karrierje. A Kárhozat volt az első olyan alkotás életművében, amit jellegzetes Tarr-filmnek nevezhetünk. Ezt az ívet zárja le A torinói ló, legalábbis az ő kijelentése alapján.

A Tarr filmekre a rendkívül lassú, vontatott cselekmény a jellemző, kevés vágás, a kamera hosszan elidőzik egy-egy arcon, látszólag nem történik semmi. Ezzel elmondása szerint az is a célja, hogy kiiktassa a történetet a filmből. Az idő is másképp folyik, hiszen ha nincs történet, nincs szükség időrendiségre. "A filmesek történetet mesélnek, időhöz kötöttek. Az Ószövetség óta egy rendes, huncut új bűnt nem tudunk kitalálni. Ott már minden lejátszódott, új történetek nincsenek" - ezek már az ő szavai. Tarrnál nem az a lényeg, hogy "mi történik", hanem a "hogyan". Az az érdekes, amivel megteremti a filmet, nem az hogy miről szól. Ő az eszközökre kíváncsi, nem történetre.

A torinói ló - történet

"A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket (...)

Teremtés 1,2

Az isten háta mögötti tanyán élő apa (Derzsi János) és lánya (Bók Erika) életének eme hat napja alatt a teremtés rendjével ellentétben, fordított sorrendben tűnik el minden, ami értelmet és lehetőséget ad a létezésnek a növényektől az állatokon keresztül az emberig, az eget a földtől elválasztó szélig és végül a világosságig. Ahogy a Teremtés könyvében a napokat az „este lett és reggel” mondat tagolja, úgy ábrázolja Tarr a tőle ismert részletességgel minden nap végét és kezdetét. A városból zörgő szekerén a feltámadó viharban hazatérő apa képével – egy újabb félelmetes, világon kívüli tarri nyitó beállítás – indul a film, és lassan, mozdulatról-mozdulatra megismerjük kettejük zárt világát, mindennapjaik apró, tökéletesen begyakorolt, olajozott rutinjait. Megtapasztaljuk a szűk, romos kunyhót, sajátunkká válik a fatányér, amiből a főtt krumplit eszik, egy idő múlva magunk is tudjuk, hogyan záródik az istálló és a csűr ajtaja, hol tartják a lószerszámot vagy a pálinkát, és magunk is fel tudnánk öltöztetni a fél karjára bénult öreget. A második napon megérkezik pálinkáért a szomszéd, és a világvégéről papol, a harmadik napon a cigányok megpróbálják magukkal vinni a lányt, a negyediken elfogy a víz, az ötödiken a lámpa se gyúl meg, a hatodikon pedig talán a nap se kel fel többé.

A film egyébként nem annyira extrém lassú, mint a Kárhozatban például, de fokozott figyelem szükséges hozzá. Nem közönségbarát mondhatni, de ő fogalmazza talán a legjobban, kiknek is szólnak filmjei:

"Én feltételezek egy okos, érzékeny, felnőtt, felelős, gondolkodni képes autonóm lényt. Ezt hívom én nézőnek. És az okos alatt a veleszületett intelligenciát értem, nem a képzettséget. Én mindig erre a született intelligenciára apellálok. A mozi egy demokratikus intézmény, bárki beférhet, és bárki, akinek erre van csápja, van érzékenysége, annak készül ez a film."

/fotók és idézetek: origo.hu /