Sokféleképpen kimutathatjuk az érzéseinket. Írhatunk verset, novellát, játszhatunk zongorán, gitáron, énekelhetünk, festhetünk és használhatjuk az egész testünket is, táncolhatunk. Mozoghatunk zenére vagy anélkül, a lényeg a pezsgés, a dinamizmus. És természetesen ezeket a mozdulatokat filmre is vehetjük, kifejezve ezzel a saját vagy mások gondolatait, érzelmeit.

A zenei-és táncfilmek ”csokorban” 14 kisfilmet tekinthettünk meg. Ez a színpompás, változatos, illatozó csokor több témát járt körül, gondolok itt a magányra, a szerelemre, a halálra, a szenvedélyre stb., ezeket a különböző témákat egy nagy kapocs tartotta össze: a ritmus.
A filmek időtartama 3-11 percig terjedt. A leghosszabb, 11 perces alkotást Natalia de la Vega rendezte. Ez a kisfilm az Antitézis címet kapta, és egy nő agóniáját mutatja be. Nem teljesen egyértelmű, sőt mondhatom, hogy nem elég egyszer megnézni, hogy teljesen megértsük a filmet. Látszólag össze nem függő képsorok követik egymást, de némi agyalás után ki lehet következtetni, hogy az olykor ijesztő képek a haldokló nő fejében játszódnak. Érdemes megnézni, főleg az elvontabb, ínyencebb nézőknek ajánlom, mert valóban nem egyszerű a történet.
A rövidebb filmek közül számomra kiemelkedő volt Sil van der Woerd Fehér hattyúja. Visszafelé lejátszott kisfilm, gyönyörű zenével, csordultig érzésekkel, fájdalommal és határtalan fantáziával. Viszont ha őszinte mondanivalóra vágyik a szervezetünk, Milica Rakic Vörös csillag című, fekete-fehér fényképekből összevágott kisfilmjét ajánlom. A zenei aláfestés mellett feliratot látunk a kép alján, mellyel a rendező a képünkbe vágja, hogy bizony nem értjük, hogyan is működik a világ, majd szépen kifejti erről a véleményét. Ötletes, vicces és nagyon igaz. Ha csak szimplán szórakozni vágyunk nézzük meg a zenei klipeket, például Antoine Arditti Moonshot falls című kisfilmjét, ami Peter Von Poehl azonos című számának a videoklippje. A kreativitás itt is előtérbe kerül. Vagy a Sebestyén Gergely által rendezett, már a művészibb kategóriába sorolható, a Grencsó Kollektíva Old Song című dalához készített videoklipjét.

Sorolhatnám még a jobbnál jobb kisfilmeket, de az utolsóra térnék még ki egy kicsit részletesebben, Billy Cowie Magányos tangójára. Cowie nem csak megrendezte az 5 perces filmet, de koreografálta, zenét és verset is írt hozzá. Amy Hollingsworth intenzív mozdulataiban gyönyörködhetünk, miközben alámondja a verset. Irodalom, zene és táncművészet tökéletes egyvelegét alkotja, remek befejezésül szolgálva a ”csokornak”.
Ismét csak ajánlani tudom mindenkinek a filmeket, főleg a zenét, táncot kedvelőknek, hiszen főként ők azok, akik igazán megérthetik az üzenetet. A dinamizmust, azt, hogy minden mindig mozgásban van, még a halál pillanatában is.
Tóth Kriszta