KÉPAJÁNLÓ
|
KÉPGALÉRIA
A 80-AS ÉVEK MŰVÉSZETI ÉS IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGEI GYŐRÖTT

Győr városnak a rendszerváltás előtt is voltak nem hivatalos, tűrt vagy kevésbé tolerált művészeti, ifjúsági, szubkulturális közösségei. Sok esetben ilyen-olyan hivatalos formák alá betagozódva. Például az Ifjúsági házban számos klub létezett, amely klasszikus klubformát már sok esetben túllépte a 80-as évek langyos szocializmusának szabadabb, lazuló légkörét kihasználó, újat, frisset akaró győri fiatalság. A hivatalosságok is kénytelenek voltak engedni az új formák, irányultságok megjelenésének, mert így kezelhetőbbnek, ellenőrizhetőbbnek tartották az érezhetően gyorsuló társadalomalakulási folyamatokat. A zenei élet változása volt a vezérhajó, mert az a kezdetekben csak szórakoztató valaminek fogta fel a hatalom. Lassan szembesültek annak tartalmat, esetenként lázadást terjesztő formáival. A folyamat már a 70-es években megkezdődött, de igazán a nyolcvanas években gyorsult fel és burjánzott el. Olyannyira, hogy itt már tiltásokat is be kellett vezetni. De a zene mellett, amely a 70-es évek végén jazzklub és különböző irányultságú rockklubokban jelent meg, ott volt a hatalomban mindig félelmet keltő irodalom, vagy az áttételesebben ható képzőművészet és a videótechnika megjelenésével a drágaság és nehézkesség béklyójától megszabaduló független filmezés, amely új kihívások elé állította a folyamatokat kézben tartani akaró pártállami hatóságokat. (Csak a történeti hűség miatt megemlítendő, hogy Győr város vezetése - az országban egyedülálló módon - 1943-ban, rendeletileg betiltotta Győr városában a jazzt.) Itt most ezen időszak mozgásainak fotódokumentációit próbáljuk összegyűjteni. Képzőművészetit, zeneit, filmes, irodalmit, bármint, ami előkerül. Nem egyszerűen megvalósult produkciókról várunk fotókat, hanem szeretnénk megmutatni a közösségi működést, az egyes körökben mozgó aktív és kevésbé aktív figurákat. A nyolcvanas években az Ifjúsági házzal átellenben lévő Marika presszó volt a művészeti élet gyülekezőhelye...
1980 - SZOMBATHELYI LÁSZLÓ MŰTERMÉBEN - Nagy Péter fotói
A Márka Étterem felett voltak/vannak talán ma is Győr város műteremlakásai. Szombathelyi Laci is itt élt és alkotott fénykorában, míg nem hatalmasodott el rajta az alkohol, amihez meneküléshez nagyot sokat hozzátett az akkori hatalom, az oktatástól való eltiltás, a rendőri felügyelet. Nagy Péter 1980-ban nála járt és ledokumentálta a műtermet és magát Lacit is.
Életrajza:
1943-1997 - A II. világháború után szülei magyarságuk miatt Győrbe költöztek. Gimnáziumi évei alatt ~ rendszeresen írt, rajzolt, festett, kiállításokat és felolvasásokat szervezett. Beckett drámáinak előadásait szervezte, amelyekben mint színész is részt vett. Korai írásai, és a színházi előadások nagy hatással voltak a fiatal nemzedékre, és avantgárd mérföldkövet jelentettek a győri kisvárosi élet kultúrájában. Képzőművészeti tanulmányait az Alexovics László vezette szakkörben végezte. Rendkívül tehetséges volt, de korán kiformálódott erős személyisége irritálóan hatott az engedelmességet követelő oktatóiban, az autoriter intézményekben. Személyisége és ízlése nem engedte, hogy ereje oktatói kezében középszerűvé formálódjon, ezért tanárai megnehezítették tanulmányait. A győri Építőipari Technikum után a szegedi Tanárképző Főiskola (Szolnokra kihelyezett tagozatán, 1964-68 között) rajz és magyar szakát végezte el. Fegyverneken tanított, ahol nagyhatású tanári tevékenységét többszörös párt-leiratban próbálta a szolnoki párttitkár akadályozni. 1969-ben Budapestre költözött és a Fő utcai szakkörben rajzolt. 1970-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára, mestere Szabó Iván volt. 1974-ben diplomázott. 1975-ben Győrbe költözött, ahol nagyhatású nevelőmunkát fejtett ki szakkörében. A győri színház rendezéseiben is részt vett, elméletei és tanácsai formálóan hatottak a színház művészeire. A város kispolgári szelleme azonban nem bírta elviselni kompromisszumokat nem tűrő, lázadó egyéniségét. A rendőrség bevonta oktatói engedélyét, lehetetlenné tette, hogy keresethez jusson. Politikai okok miatt börtönbe, majd rendőrségi felügyelet alá helyezték. A börtönben egészségi panaszait nem vették figyelembe, TBC-t kapott, amibe hamarosan belehalt. Műtermét és munkáit elkobozták, így nagyon kevés műve maradt fenn. ~ későbbi korszakában - fiatal korával ellentétben - kevés alkotást hozott létre (Csokonai-szobor, érmek és kisebb méretű figurák). Tragikus élettörténete és munkássága mégis a minden körülmények között szabad művészi személyiséget képviseli. /Drozdik Orshi/
1982 - NEMZETKÖZI JAZZKONCERTEK AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN
A MEDIAWAVE egyik fontos előzményének e koncertek tekinthetők. A szervezőgárda részben egyezett a későbbi MEDIAWAVE szervezőcsapatával. E koncertsorozat elsősorban nem helyben, hanem nemzetközi és országos szinten keltett feltűnést és szerzett hírnevet. Röviden csak annyit róla, hogy az amerikai és európai jazz elitjét, ezez nem az elaggott sztárokat, hanem a pályafutásuk csúcsa felé járó muzsikusokat hozott Győrbe. Magyar zenetörténeti jelentősége pedig az, hogy összehozta az amerikai és magyar élvonalat, aminek sok pozitív következménye lett. A magyar kreatív jazz megkezdte integrációját a szocialista elzártságból a világba. Az első független, azaz nem állami szervezésű nemzetközi koncertek voltak ezek a szocializmusban, nemcsak a jazzben. A részletekről és hátterekről itt lehet részletesen olvasni.
1983 - MALASITS ZSOLT KIÁLLÍTÁSNYITÓJA A FŐISKOLÁN
Olyan régen volt ez, hogy én már arra sem emlékeztem, hogy valaha játszottam ezekkel a zenészekkel. A zongorista Popper Péter, ma Pesten él és sokféle popzenekaran játszott, játszik a mai napig is (Citrom, Kanguru, Step, Oké, Vincze Lilla, Keresztes Ildikó, Pooper Péter és barátai). A dobos Boros Péter "Pöpi" (Citrom, Kanguru, SingSing, Zorall, Baethoven, Piramix), a gitáros Nagy Péter, aki a jazztanszak elvégzése után hosszú évek óta hajókon muzsikál. Időnként - pár évenként - megkeres, azaz tartjuk a kapcsolatot. Popper Peti most írta, hogy a képek Malasits Zsolti első kiállításnyitóján készültek a győri főiskolán (Hartyándi Jenő)
1983 - NEMZETKÖZI JAZZKONCERTEK AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN
1980-AS ÉVEK GYŐRI JAZZKLUBJAI
Az első győri jazzklubot az Ifjúsági házban hoztuk össze 1976-ban és tartott ez addig, míg 1979-ben be kellett rukkolnom, vonulnom katonának. Többségében tanítóképzős fiatalok (Jokesz György, Szaller László, a többiek nevére nem emlékezem) vették át a stafétát és a tanítóképző főiskola pinceklubjában folytatták. Majd leszerelés után 1982-83-ban az Ifjúsági házban folytattuk az elhíresült Győri Nemzetközi Jazzkoncert-sorozattal. Ezután a Fülöp Péter vezette tanítóképzős jazzklub következett, majd ő si áttette székhelyét és megalapította a Vasutas Jazzklubot. 1999-től a Rómer házzal mi is ismét beléptünk a jazzterjesztők körébe... Jelen fotók a 70-es évek vége, 80-as évek jazzéletéből maradtak fent, még próbáljuk beazonosítani az éveket...
1984 - AZ IFJÚSÁGI HÁZ PRESSZÓJÁBAN - Nagy Péter fotói
Nagy Péter fotóin Szombathelyi László, Kondé László győri művészek és Györe Gabriella, későbbi Bilibáncs szervező láthatók.
1980-AS ÉVEK KÖZEPE - SVÁBY LAJOS KIÁLLÍTÁSA - Nagy Péter fotói
A nyolcvanas évek közepén készültek Nagy Péter fotói Sváby Lajos festőművész kiállításán, ahol a kor győri művészei, művészbarátai is megjelentek.
1980-AS ÉVEK KÖZEPE - MARIKA PRESSZÓ - Nagy Péter fotói
Az Ifjúsági házzal átellenben, szemben lévő Marika presszó volt Győrött a feltörekvő, a hivatásos, de az elcsúszott és elcsúszásban lévő művészeti személyiségek "otthona", gyülekezőhelye. A látszólagos, permanens sörözések álcája alatt, rengeteg beszélgetés, elméleti megoldás, világmegváltás született művészeti és egyéb problémákról. Mint ahogy ez minden "rendes" művész és szimpatizáns társaságban történik a világban. De ne becsüljük le ezeknek a szellemi töltekezésre, egymás alkotó gondolatainak megismerésére, megismertetésére "kijelölt", sok esetben kultikus helyeknek a jelentőségét. A Marika presszóban - 10-15 éven keresztül - megfordult és esetenként egymást motiválóan működött Győr művészeti és művészeti ambíciókkal rendelkező alkotó közössége. A fotókon látható és és általunk felismert személyiségek közül már alig él valaki.
1986 - DÍJNYERTES AMATŐRFILMEK VI. NEMZETKÖZI FESZTIVÁLJA, Győr - Hadarics Gábor fotói
Az 1991-ben elindult MEDIAWAVE mindenképpeni előfutára volt a hét alkalmat megért, kétévente megrendezett nemzetközi amatőrfilm fesztivál, amelyet a Győri Amatőrfilm Stúdió szervezett, Kovács Róbert vezetésével. A későbbi MEDIAWAVE-s kör nagy része már ott sertepertélt fiatalként e fesztiválon. Kisebb segédszerepekben. A szocializmus végidőszakának minden jellegzetességét hordozó - mi mást is tudott volna hordozni? -, fesztivál azonban nem szolgált mintául. A mi új - magát önérzetesen már függetlenfilmesnek nevező - generációnk mást, művészetileg tágabbat, protokollmentesebbet, szellemiségében frissebbet akart. A rendszerváltáshoz közeledve és érzékelve a bizonytalanságot, a hagyományos pártállami támogatási csatornák elbizonytalanodását, a hangadó amatőrfilmes réteg az abbahagyás mellett döntött. Nekünk - akkori fiataloknak - ellenben jól jött az előzményekre való hivatkozás és az idősebb generációból is páran csatlakoztak hozzánk, megerősítettek bennünket. A szabad egyesülés első szelével megalapítottuk a Győri Vizuális Műhelyt. És az előzményeket nem feledve, tanulságait feldolgozva, új útra léptünk.
1986 - ESCURIAL + videóbeszélgetés Sörös Ferenccel a győri amatőr és avantgarde színházi életről
Sörös Ferenc elsősorban a 80-as évek győri színházi életének szereplője, alakítója volt.
1986 - JAZZES SZILVESZTERI BULI
Abban az időben erőteljes volt az összejárás jazzes körökben. A kép érdekessége, hogy e győri szilveszteri bulin hódmezővásárhelyi, szombathelyi, kőszegi és budapesti jazzfanok, jazzklub szervezők, muzsikusok mulatoztak együtt.
1987 - SZOMBATHELYI LÁSZLÓ MŰVEI
Valószínű Laci maga fotózta le műveit, majd nemsokkal halála előtt odaadta a negatívot Nagy Péter fotográfus barátjának, aki egyébként a róla fennmaradt fotók többségét készítette és itt az archívumban láthatók. Ez évben ment el örökre közülünk.
1988 - VALAHOL SILLÓ SÁNDOR - Hadarics Gábor fotói
Valójában attól érdekesek ezek a Hadarics Gábor által fényképezett és előbányászott fotók, hogy későbbi kollégánkat, előzsűritagunkat, színházasunkat, Silló Sándor mutatja fiatal korában. (1988. szeptember 17.)
|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|